A hamvasztás egy ősi rituális hagyomány Ázsiában, s ez a szokás lényegében évezredek óta változatlan (gondoljunk például Indiára,) formában maradt fenn. Európában, többek között az ókori görögöknél és a rómaiaknál is szokás volt az halottak elhamvasztása: ez a szertartás a legnemesebb és leghíresebb embereknek volt fenntartva.

A kereszténység és később az iszlám vallás elterjedése szüntette meg ezt a gyakorlatot, s a katolikus egyház csak 1774-ben oldotta fel a tilalmat.

Ma a hamvasztást a több százmillió ember a választja szerte a világon, s egyre népszerűbb temetkezési forma hazánkban is. Magyarországon a hamvasztás, mint temetkezési forma mindössze pár évtizedes múltra tekint vissza.

Az emberek különböző okok miatt választják ezt a szolgáltatást – például világnézeti, vallási, sőt környezeti elkötelezettségük alapján. Mások inkább azért, mert valami egyszerűbb és természetesebb ceremónia keretein belül akarják elbúcsúztatni elhunyt szerettüket.

Bármi is az ok, ha hamvasztásban gondolkodik, fontos, hogy megismerjek és megértse az összes rendelkezésre álló választási lehetőséget, amit biztosítunk az Ön számára.

  • 1. Hamvasztás menete

    A hamvasztás egyre szélesebb körben elterjedő temetkezési forma, ezért egyre több hozzátartozó szeretné tudni, mi is a hamvasztás menete.

    A családoknak segítünk a temetés teljes körű megszervezésében és ügyintézésében, hogy méltó módon búcsút tudjanak venni szeretett hozzátartozójuktól. Munkatársaink megszervezik az elhunyt elszállítását a krematóriumba, ahol az elhunytat elhamvasztják.

    Az elhunyt ruházatáról dönthetnek a hozzátartozók. A krematóriumban a személyazonosság többszörös ellenőrzését követően a koporsóban lévő holtestet egy speciális kemencébe helyezik, majd rendkívül magas hőfokon elhamvasztják.

    Cégünk biztosítja a hamvasztási kegyeleti kellékeket és a hamvasztó koporsót.

    Az elhunyt hamvait rövid időn belül visszaszállítjuk. A szállítást a hozzátartozók sürgősséggel is kérhetik, mikor is cégünk, néhány órán belül elszállítja, majd a hamvasztást követően, azonnal visszaszállítja azokat. Hamvasztásos temetés esetén széles választékkal szolgálunk azoknak, akik ezt a temetkezési formát választják. A hamvakat a hozzátartozók hazavihetik, elhelyezhetik temetőben, vagy altemplomban, de lehetőség van temetői szóró parcellában vagy mobilszóró berendezéssel a hamvak szétszórására is, a család, hozzátartozók igényeinek megfelelő szertartási keretek között. Cégünk biztosítja a hamvak szórását temetőben, templomban, hajóról és repülőről egyaránt.

  • 2. Hamvasztás költségei

    hamvasztás költségei – településenként is – jelentősen eltérhetnek. E díjak több tényezőtől függnek, ezért pontos összeget Budapestre és egyben  Pest vagy Bács-Kiskun megyére, általánosságban meghatározni nem lehet.

    Befolyásoló tényezők például:

    • az elhunyt és a legközelebbi krematórium távolsága (ez a tényező változó szállítási költséget eredményez)
    • a hamvasztást megelőzően a krematóriumban elbúcsúzik-e a család az elhunyttól
    • a temetkezési kellékek költsége (különbözhet a hamvasztó koporsó, a díszurna, urnaterítő, s ezek ára)
    • a hamvak végső nyughelye (temető, altemplom, egyéb)
    • a temetési szertartás jellege (egyházi, polgári)
    • a temetkezés módja (hamvak szórása temetőben, hajóról, repülőről)

     

    Számos lehetőség áll rendelkezésre a hamvasztás, illetve az azt követő ceremónia megtervezésére, ezért azt javasoljuk, hogy látogasson el az Önhöz legközelebbi irodánkba és egyeztessük az egyéni elképzeléseit, preferenciáit. Az Ön igényei alapján segítünk megtervezni egy megfizethető búcsúszertartást. Mi figyelembe vesszük a család integritását, az elképzeléseiket és adott esetben az elhunyt egyedi kívánságait.  Ez a megbeszélés segíti az elképzeléseket a gyakorlatba átültetni, illetve a kapcsolódó költségeket meghatározni. Ha kérdése merül fel, hívja kollégánkat.

  • 3. Hamvak szórása

    A hagyományos, koporsós temetkezés egyik alternatívája a hamvak szórása, azaz a szórásos temetés, amely szintén személyre szabott, méltóságteljes.
    A szórásos temetés több lehetséges módon is történhet. Fontos, hogy ilyen esetben is, a gyászolók kegyeletüket méltó módon leróhassák és elbúcsúzhassanak hozzátartozójuktól. A szórást megelőző gyászszertartás lehet polgári vagy egyházi is. Családias szertartás keretén belül lehetőség van a hamvak szétszórására. Az utóbbi időben egyre többen választják ezt a temetkezési formát, amely történhet temetőben, altemplomban, hajóról, repülőről.

    Szórásos temetéshez különböző berendezések állnak rendelkezésre, van ami zárt térben, van ami kültéren található. A szórásra használatos berendezéseket összefoglaló névként szórókútnak nevezik. Vizes szórókutakat jellemzően kültéren létesítenek, míg a száraz szórást lehetővé tevő szórókutakat inkább beltéren használják. A száraz szórás berendezését osszáriumnak is nevezik.

    • HAMVAK SZÓRÁSA ALTEMPLOMBAN
      A hamvak szórása templomban is lehetséges. Ilyen esetben a hamvak Osszáriumokban kerülnek végső nyugalomba. Mind katolikus, mind református templomokban biztosítani tudjuk a végtisztesség megadásának e nem mindennapi módját, akár egyházi, akár polgári szertartás keretein belül, felekezeti hovatartozástól függetlenül.Ha a lelki kérdések fontosak voltak eltávozott szerette számára, akkor nem is lehet tökéletesebb nyughelye, mint egy altemplomban, ami hozzátartozói által látogatható, egyedi, megszentelt és meghitt hely.Függetlenül attól, hogy egyszerű vagy bonyolult, a hagyományos vagy modern a temetési szertartást, megemlékezést, szórást választ, a szertartás akkor tölti be igazán a funkcióját, ha benne és általa az elhunyt végakarata ölt testet.

     

    • HAMVAK SZÓRÁSA HAJÓRÓL
      Cégünknél megrendelhető a hamvak hajóról történő szórása. Ezt akkor ajánljuk, ha az elhunytat szoros kapcsolat fűzte a vízhez, vagy életútjához ez a búcsúztatási forma illik leginkább. Mód van arra, hogy az elhunyt hamvait hajós szórás keretében búcsúztassák el a gyászolók. Ez történhet Magyarország legtöbb tavába vagy folyójába, például a Dunába is. Miután a hajó személyzete fogadja a gyászoló egybegyűlteket, megkezdődik a család igényeinek megfelelő búcsúszertartás. A gyászszertartást követően a hamvakat vízre bocsátják és a hozzátartozók virágokkal búcsúztatják az elhunytat.

     

    • HAMVAK SZÓRÁSA REPÜLŐRŐL
      A hamvak szórása repülőről egy speciális, erre a célra kialakított szóró szerkezet segítségével valósul meg, mely az elhunyt hamvait virágszirmok kíséretében, az előre egyeztetett helyszínen és időpontban kezdi szórni. A búcsúztatás a különböző igényeknek megfelelően történik, akár a repülőtéren is, egyházi, vagy polgári gyászszertartás keretében. A hozzátartozók közül néhányan felszállhatnak a repülőre, s tanúi lehetnek a hamvak szétszórásának. Ők a felszállást megelőző 10 percben foglalhatják el a helyüket a gépen.

     

    • HAMVAK SZÓRÁSA TEMETŐBEN
      hamvak szórása temetőben már egy-két éve hazánkban is lehetséges. A temetőben szóróparcella kerül kialakításra, amely egy meghitt park benyomását nyújtja. A park közepén található a szórókút. A gyászolók adott távolságban helyezkedhetnek el, ahonnan könnyen követni tudják a búcsúztatás és a szórás folyamatának menetét. A szórás közben halk zene szól és a búcsúztatást követően a szórókút segítségével szórásra kerülnek a hamvak.A park kijelölt területén emlékfal vagy oszlop szolgál az elhunytak nevének megörökítésére. Gyakran halottak napján ezen a helyen tartanak ökumenikus istentiszteletet a halottak emlékére. Az emlék falon vagy oszlopon az elhunytak adatait véséssel vagy táblákkal tüntetik fel.

     

    • HAMVAK MOBIL SZÓRÁSA
      Ez az eljárás lehetőség Európa szerte a hamvak visszajuttatására az anyaföldbe, melyet bárhol lehet alkalmazni. A hamvakat a PonteFlorem saját fejlesztésű gépének üvegurnájában helyezzük el, amit a ceremónia alatt egy virágokkal díszített „hídon“, az előre előkészített földfuratba eresztünk víz segítségével.  Ezzel a módszerrel a hamvakat szinte bárhol el lehet helyezni, akár névtelenül vagy megjelölve, kívánság szerint. A szertartás lehet sokféle, a család igényének megfelelően. A hamvakat megjelölt helyre, – szinte mindenhol – méltóságteljesen, elegánsan, ünnepélyes keretek között engedjük vízfolyam segítségével. Ez eltér a klasszikus szórástól, így nem szükséges hozzá szóróparcella kialakítása. A temetőben új, vagy meglévő sírokba, urnasírokba, valamint a természetben szinte mindenütt elvégezhető. A ceremónia végén földdel fedjük a hamvakat, vagy emléklap kerül a földfuratra, vagy tetszőlegesen növényt, fát is ültetünk a hamvak fölé.
  • 4. Ravatalozó terem

    Exkluzív búcsúztató termünk a XIV. kerületi irodánkban lehetőséget biztosít az elhunytak hamvasztást követő urnás ravatalozására és elbúcsúztatására, a hét minden napján. Egyaránt mód nyílik egyházi és polgári szertartásra, továbbá halotti tor megtartására is. Az egyedi igényeknek is igyekszünk megfelelni, személyre szabott árainkkal. Búcsúztató termünk közel 100 m2-es, melyben 40 ülőhely és megközelítőleg 20 állóhely található. Könnyen megközelíthető tömeg-közlekedési eszközzel és az épület előtt elegendő parkoló-hely áll a szertartáson részt venni kívánók rendelkezésére.  

    Korábbi gyakorlatunk során naponta merült fel annak igénye, hogy Budapest területén, a hamvasztást követően méltó körülmények között tudjanak elbúcsúzni a hozzá-tartozók és ismerősök az elhunyttól. Ezen kéréseknek szeretne cégünk eleget tenni a kialakított búcsúztató terem biztosításával. 

    Bővebb információ:
    Búcsúztató termünk közel 100 m2-es, melyben 40 ülőhely és megközelítőleg 20 állóhely található. Búcsúztatási időpontok, bérleti díjak (bruttó)

    Búcsúztatási időpontok, bérleti díjak (bruttó)
    • Hétköznap:
      9.00 – 16.00 óráig:  28.670,- Ft/óra
      16.00 – 19.00 óráig: 33.338,- Ft/óra
    • Munkaszüneti napokon:
      9.00 – 19.00 óráig:  43.709,- Ft/óra

     

    A bérleti díj magában foglalja a búcsúztató terem egy órára történő igénybevételét, zene lejátszási lehetőséggel és a forgalmi adót.

    Minden igénynek igyekszünk megfelelni, a részletekről és a halotti tor lehetőségéről kérje árajánlatunkat!

  • 5. Búcsúztató terem Dabas

    Exkluzív búcsúztató termünk a dabasi irodánkban lehetőséget biztosít az elhunytak hamvasztást követő urnás ravatalozására és elbúcsúztatására, a hét minden napján. Egyaránt mód nyílik egyházi és polgári szertartásra, továbbá halotti tor megtartására is. Az egyedi igényeknek is igyek-szünk megfelelni, személyre szabott árainkkal. Könnyen megközelíthető és az épület előtt elegendő parkoló-hely áll a szertartáson részt venni kívánók rendelkezésére.

    2370 Dabas, Fő út 54.
    + 36 29 360 219
    + 36 30 597 87 21


Notice: Trying to get property of non-object in /home/szigu/public_html/wp-content/plugins/luvthemes-core/includes/shortcodes.inc.php on line 10136

PARTNEREINK